Siker tábor 2015.

Időpont: 2015. 07. 06-12.
Helyszín: Kerecsendi Malompark
Résztvevők száma: 100 fő

Tábori tematika:

A Tradíció és Jövő Alapítvány egyik célja a hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulásának elősegítése, ezáltal integrálódásának megkönnyítése. Közismert tény, hogy a hátrányos helyzetű családokban felnövő gyermekek ritkán jutnak el a szakmaválasztásig és az érettségiig, még ritkábban a felsőoktatásig.

Hisszük, hogy minden gyermek tehetséges valamiben, de ez az iskolai mindennapok során nem mindig kerül felszínre, hiszen sokszor éppen a tanulási, vagy magatartási problémák miatt marad rejtve. Ezzel a táborral, és a szakemberek bevonásával is az a célunk, hogy lehetőséget adjunk táborozóinknak önmaguk jobb megismerésére, a bennük rejlő érdeklődés, tehetség felfedezésére, amely jövőjük, pályaválasztásuk szempontjából döntő jelentőséggel bír. A jól megválasztott foglalkozás szeretete elengedhetetlen a boldog, elégedett felnőtté váláshoz.

2015 nyarán olyan egy hetes, intenzív, szakmák kipróbálására alkalmas pályaorientációs tábort szervezünk, ahol a gyerekek sikeres szakmák követőivel ismerkedhetnek meg előadásokon és bemutatókon keresztül. Bizonyítani szeretnénk, hogy sokszor egy jó szakma lehet keresett és biztos megélhetést nyújtó foglalkozás.

Célunk az észak-magyarországi régió keresett és hiányszakmáinak bemutatása, a szakmaválasztás felé való orientálás. Ebben partnerünk a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amely az aktuális hiányszakmák listájával segíti a döntést a pályaválasztásban.

A programok során a pedagógiai szakszolgálat munkatársaival együtt önismereti tesztekkel, pályaválasztási kérdőívekkel és interjúkkal segítjük a továbbtanulás előtt álló 6-8. osztályos tanulókat.

A program egyik kiemelt célja a gyerekek motiválása. Ezt, saját területükön elismert, szakemberek életpályájának bemutatásával szeretnénk elérni. Tábori jelenlétével megtisztel bennünket Juhász Attila, a Juhász Testvérek Pincészetének tulajdonosa, Rostás Árpád, a Nép asztalosa, Szögi Szilvia, tízszeres Köztársaság Kupa győztes táncos, továbbá nagy állami- és magánvállalatok vezetői, tulajdonosai.

A szakmai bemutatók lazító programokkal egészülnek ki, ezek a programok is kapcsolódnak szakmákhoz, a Tisza-tavi Ökocentrumba tett látogatás a természetismeret iránt érdeklődőknek nyújt hasznos információkat, a Demjéni Barlangfürdőbe tett kirándulás pedig a szállodaipart, wellness szolgáltatásokat és szabadidő sportokat mutatja be.

A tábor programja:

A Siker tábor programja egy-egy tematikus napból áll, minden nap valamilyen szakterülethez kapcsolódik.

A bevezető, tréning napon képességfelmérés, az érdeklődési körök feltérképezése alapozza meg a megfelelő pályaválasztást a pedagógiai szakszolgálat munkatársainak segítségével.

A táborlakókat kompetenciaméréssel is segítjük abban, hogy megismerjék saját képességeiket, készségeiket.

A műszaki nap során a lakatos szakmát mutatjuk be a fiataloknak. A gyakorlati foglalkozáson egy-egy munkafolyamatot ki is próbálhatnak az ügyes kezűek.

A média nap keretében a gyerekek ellátogathatnak a TV Eger stúdiójába, ahol bemutatják

számukra a műsorkészítés minden fázisát.

Az asztalos napon a famegmunkálás technikáit mutatja meg egy bútorasztalos, a faanyag megmunkálásának művészeti ágába pedig egy restaurátor segítségével tekinthetnek be a gyerekek. Ezen a napon a Bükki Nemzeti Park vezetői és erdészei is bemutatják saját munkájukat.

A mezőgazdasági napon, egy kecskefarm életébe nyerhetnek betekintést a gyerekek.

Az ökogazdaságban az állattartásról, takarmányozásról, a természet közeli életmód kialakításáról,  illetve  a sajtkészítés technológiájáról kapnak tájékoztatást.

A borgazdaságban a szőlőműveléssel, a szőlősgazdák aprólékos munkájával, és a borkészítés folyamatával ismerkedhetnek meg.

Szólj hozzá!